|Mesélőként|
Nincs is jobb érzés, mint egy kiadós, hosszú út végén meglátni a magasztos várormokat. Kocsik sora tűnik fel Zarándokvára láthatárán, látogatók érkeznek. A kocsik bíborra festett bőrrel fedettek, jelezve, hogy zarándoklat céljából érkeznek. A kapu őrei közül páran elhagyják helyüket, s felkészülnek az ellenőrzési procedúrára, melynek zökkenőmentesen kell mennie, ha mindenki szép napot akar maga mögött tudni.
Beljebb, a kapukon túl legfőképp csönd uralkodik, a lakosok többsége dolgozik, melynek hangja csak nagy ritkán töri meg az élet alapzaját. A főutat követve, mely a legszabályosabb módon egyenes, embereket lehet itt-ott lelni, gyerekeket és férfiakat legfőképpen, előbbiek egymást kergetik vagy eszmecserét folytatnak valami nagyon menő történésről, utóbbiak nagyobb száma cipekedik, másikuk pedig, csak mint a kölykök, cseverésznek idős korukról.
Nők vonalai is kirajzolódnak, ahogyan beljebb ér a főút, betekintve a főtérre ugyanis már nagyobb nyüzsgés tárul a szemlélők elé. Sokan a templom felé igyekeznek napi látogatásukat elintézve a reggeli órákban. Nincs sok település, ahol erre lehetőség nyílik, a legtöbbnek csupán kápolnája van, egyeseknek annyi sincs, s egyetlen szentéllyel be kell érniük. Egy templom jelenléte önmagában kiváltság.
Percek telnek el, s az eddig főleg üres főutca kövét az érkező kocsik kerekei tapossák, lópatkók koccanása és kerekek súrlódása tölti be a teret, természetesen felkeltve a figyelmet. Nem ritkák a látogatók, főleg nem a zarándokok, ám eme városnak lelke és lénye a kintről érkező forgalom.
Ahogyan a lovak megállnak a kocsisok parancsszavára, a templomból szolgálók és hívők egyaránt bukkannak elő, fogadva a látogatókat, kik egyértelműen abból a célból érkeztek a városba, hogy szintúgy üdvözöljék a helyieket és tiszteletüket tegyék Zarándokvára templomában. Sokaknak megéri megtenni a hosszú utat ide, hogy részesüljenek az áldásban, a szent imák jótékony hatásainak. Érkeztükre hamarosan szertartás veszi kezdetét, s ezt mindenki tudja, aki látta őket érkezni. Hírnek adják gyorsan, hazaszólnak, elindulnak a templom irányába. Ez másféle szertartás a szokásosnál. Idegenek érkeztek, kiknek szíve egyként ver az övékkel, mintha csak család lennének azokban a szent órákban. Ezt a fajta meghitt tapasztalatot, mit tán már ezerszer megéltek egyesek, sosem hagynák ki továbbra sem. A zarándokoknak átadott áldások és jókívánságok ellenében távoli vidékek jókívánságait kapják vissza, s utána történeteket hallhatnak olyan földekről, melyeket még soha nem láttak.
Nincs is jobb érzés, mint egy kiadós, hosszú út végén meglátni a magasztos várormokat. Kocsik sora tűnik fel Zarándokvára láthatárán, látogatók érkeznek. A kocsik bíborra festett bőrrel fedettek, jelezve, hogy zarándoklat céljából érkeznek. A kapu őrei közül páran elhagyják helyüket, s felkészülnek az ellenőrzési procedúrára, melynek zökkenőmentesen kell mennie, ha mindenki szép napot akar maga mögött tudni.
Beljebb, a kapukon túl legfőképp csönd uralkodik, a lakosok többsége dolgozik, melynek hangja csak nagy ritkán töri meg az élet alapzaját. A főutat követve, mely a legszabályosabb módon egyenes, embereket lehet itt-ott lelni, gyerekeket és férfiakat legfőképpen, előbbiek egymást kergetik vagy eszmecserét folytatnak valami nagyon menő történésről, utóbbiak nagyobb száma cipekedik, másikuk pedig, csak mint a kölykök, cseverésznek idős korukról.
Nők vonalai is kirajzolódnak, ahogyan beljebb ér a főút, betekintve a főtérre ugyanis már nagyobb nyüzsgés tárul a szemlélők elé. Sokan a templom felé igyekeznek napi látogatásukat elintézve a reggeli órákban. Nincs sok település, ahol erre lehetőség nyílik, a legtöbbnek csupán kápolnája van, egyeseknek annyi sincs, s egyetlen szentéllyel be kell érniük. Egy templom jelenléte önmagában kiváltság.
Percek telnek el, s az eddig főleg üres főutca kövét az érkező kocsik kerekei tapossák, lópatkók koccanása és kerekek súrlódása tölti be a teret, természetesen felkeltve a figyelmet. Nem ritkák a látogatók, főleg nem a zarándokok, ám eme városnak lelke és lénye a kintről érkező forgalom.
Ahogyan a lovak megállnak a kocsisok parancsszavára, a templomból szolgálók és hívők egyaránt bukkannak elő, fogadva a látogatókat, kik egyértelműen abból a célból érkeztek a városba, hogy szintúgy üdvözöljék a helyieket és tiszteletüket tegyék Zarándokvára templomában. Sokaknak megéri megtenni a hosszú utat ide, hogy részesüljenek az áldásban, a szent imák jótékony hatásainak. Érkeztükre hamarosan szertartás veszi kezdetét, s ezt mindenki tudja, aki látta őket érkezni. Hírnek adják gyorsan, hazaszólnak, elindulnak a templom irányába. Ez másféle szertartás a szokásosnál. Idegenek érkeztek, kiknek szíve egyként ver az övékkel, mintha csak család lennének azokban a szent órákban. Ezt a fajta meghitt tapasztalatot, mit tán már ezerszer megéltek egyesek, sosem hagynák ki továbbra sem. A zarándokoknak átadott áldások és jókívánságok ellenében távoli vidékek jókívánságait kapják vissza, s utána történeteket hallhatnak olyan földekről, melyeket még soha nem láttak.