You are not connected. Please login or register

Villám ormok

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1Villám ormok Empty Villám ormok on Kedd Márc. 19, 2019 9:37 pm

Arkhan Iyusu

Arkhan Iyusu
Adminisztrátor
Adminisztrátor
|Mesélőként|

Idős mester ül magányosan a barlangbejáratnál. Előtte elterül a kisebb, pár négyzetméteres fennsík, melyen szárítópálcák láthatóak és egy kordé parkol üresen. A megközelítőleg ötvenes évét megkezdett mester feltehetően meditál: szemei lehunyva, lábai ültében keresztezik egymást, karjai két térdén pihennek, kézfejei erőtlenül lógnak. Légzése lassú és csendes, melle mozgása észrevehetetlen az ujjatlan fehér tunikán keresztül, mit visel. Idős bár, karjai viszont izmoktól dagadnak, s ugyanez vélhető lábairól is, mezítelen lábfeje ugyanis szintúgy méretes és erektől duzzadó.
Nesz csapja meg az ősz szakállas füleit, szemeit viszont nem nyitja fel. Lépések közeledte az, pucér talpak csattognak a sziklákon, távol, s némi idő elteltével csak a rövidre nőtt fű sziszeg a lépések nyomása alatt. Egy fiatalabb nő vonalai rajzolódnak ki a barlang sziklái mögül, a mesternek balra eső oldalt. Hasonlóan az idős férfihoz, fehér, ujjatlan tunikát és ugyancsak fehér szövetnadrágot hord. Haja, akárcsak a mesternek, egy göbölyű kontyba van felfogva.
Az érkező szó nélkül helyet foglal közvetlenül az idős férfi balján, ugyanolyan pózban, ám szemeit nem hunyja le. A kilátást élvezi, melyet sokat látott már, de megunni nem tudja. Talán azért is nem, mert a távolban építkezés jeleit lehet látni. Egy szomszédos remeteség fejleszti otthonát, valószínűleg új tanonc vagy család érkezett, hogy csatlakozzon.
- Levi még nem tért vissza? - szólal meg hirtelen a férfi.
- Villám még nem járt erre azóta sem. - érkezik a válasz a nőtől. Húsz év körül járhat, talán alatta kicsivel. - Jó jel...
- Azonban az ifjú Levi nem vendégeskedni kívánkozik a villámok kertjében...
- Kiválasztott akar lenni.
Nem szakítják egymást félbe, idővel megtanulták befejezni egymás mondatait. Az összhang oly' magas szintjét érték el idővel, hogy gondolataik rokonszálakon futnak. Haladó tanítványra vall az ilyen, amire egy mester csak büszke lehet.
A férfi kinyitja szemeit. Ő is az építkezést szemléli egy darabig, majd szemei nem összpontosítanak már sehova, a távoli űrnek átadva figyelmét. Szél fúj lágyan arcukba, ám nem pislognak, nem hunyorognak. Legalábbis nem kényszerből, szemhéjuk ritkán és akaratosan mozog.
Hirtelen mindketten felpattannak, s egy lábon egyensúlyozva az ég felé emelik tekintetüket és kezeiket. Hosszas másodpercekig állnak így, mozdulatlanul, akár a szobrok. Arcvonásaik alapján várakoznak valamire. Valakire. A csönd és a mozdulatlanság egy külső figyelő számára feszültséget okozhat, akár összezavarhat másokat, ám ha áttekintenek a túlsó végen található remeteségre, két összezavart újoncon kívül mindenki, azaz két másik személy ugyanezt teszi.
Hirtelen csap le az ég vakító nyílvesszeje, s a készenlétben állók abban szent szúrásban a levegőbe rugaszkodnak, egy pördülés után pedig az ég felé rúgnak vissza.
Körbenéznek, ám nem látják villámcsapás nyomát, magukról pedig bizton mondhatják, hogy nem fogták be sikeresen. Valahová máshová csapott le.
A mester ösztönszerűen indul meg a Villámkert irányába, mintha érkező jelenlétét érezné. A nő követi mesterét, szorosan nyomában halad. Negyedórás sétálás és mászás után érkeznek meg a célállomásra, ahol égő fa jelzi a csapás helyét. Egy ifjú férfi ül pár méterre a fától, szemeit az égre helyezve könnyezik. Mosolya közben tekint oldalra ismerőseire.
- Megcsináltam, Levia! - Örvendezve kacag fel örömkönnyei közepette, ennek ellenére nem mozdul helyéről.
A mester és Levia letaglózva bámulják az egek művét, az égő, hosszában kettéhasadt fát, mely még fiatal volt ahhoz, hogy kipusztuljon, alig nyúlt túl egy felnőtt ember magasságán.
Másodpercek telnek el némán, a földről feltápászkodó Levi lassan lépked oda Leviához, miután egymást szorosan átölelve ejtik el örömkönnyeiket.
- Örül a szívem nektek, gyermekeim. - mondja a mester, meghajolva mindkettejük előtt. - Termékeny jövő áll életszövetségetek előtt, ezt maguk a villámok jósolták meg a mai napon. - Leviára néz. - Embered és te boldogok lesztek. - Majd Levire. - Ajándékul adom nektek otthonomat, magam pedig csatlakozom szomszédainkhoz.
Meghatódott arcok néznek vissza a szakállal borított, ráncos arcra. Összenéznek tétován, nem tudva, mit illendő ilyenkor csinálni. Egy mester meghajlott pozitúrája a legtöbb, amit kapni lehet tőle. Meghajolnak viszonzásképpen, ám buta arckifejezésüket látva a mester elmosolyodva mutat a visszaút irányába.
- Ugyan, gyermekeim! Gyertek, menjünk hát vissza, s ünnepeljük meg eme alkalmat, hogy aztán búcsút vehessem tőletek és otthonomtól. Tekintsük a jövő irányába!

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.