You are not connected. Please login or register

Máguskolostor

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1Máguskolostor Empty Máguskolostor on Szomb. Feb. 23, 2019 9:10 pm

Arkhan Iyusu

Arkhan Iyusu
Adminisztrátor
Adminisztrátor
|Mesélőként|

A havas szirt egyre csak emelkedik az erdőktől, ám egy ponton megáll, a talajjal blokkolva a távoli képeket a szem elől. Minden irányban az ég kékje és a felhők láthatók csak, lefelé vissza pedig a fenyves, mely közrezárja az egyre emelkedő partot. A víz szintje már régen az ember lába alatt található ezen a ponton.
Egy sétapálcát markoló utazó csodálta épp a kilátást a szirtek déli részéről. Nagy utat megtett már, de valahogy nem akar véget érni ez az ismeretlen föld. Egyre csak beljebb nyúlik a víz testébe. De valaminek lennie kell itt. Embereket látott csuhában erre járni, ez kétségtelen. Szekéren élelmet szállítottak ebbe az irányba, de akkor még nem érdekelte a kilétük, csak mikor azok az utat elkerülve az erdőbe tértek szállítmányukkal. Nem mellesleg ló nélkül voltak, saját maguk vonva a szekeret. Két igen jó edzésben levő ember, meg kell hagyni. Egyikük férfi volt viszont, arcának vonalaiból ebben az egyben biztos volt.
Meghúzza kulacsát a pihenő végén, majd eldugaszolva azt, másik kézbe dobja a sétapálcát; folytatja az utat.
Hihetetlen, de a semmi olykor gyönyörű látvány. Ellenben Nadiya nagy részével, aminek dombos és csúcsos vidékeit mindenfelé fenyőerdők borítják, itt ilyesmi fák és cserjék csupán ritkásan és magányosan találhatók. Itt-ott apróbbakat lehet felfedezni, van olyan, amelyik nemrégiben bújt csak ki a föld alól. Kétségtelen: itt valamiféle erdész élhet a közelben. Vagy erdészek.
- Csak nem lehet oly' messze. Lassan fél napja rónák lábaim a hót, de nyoma embernek erre semmi. Azok meg aztán szekért vonva jöttek, na! Nincsen olyan isten, hogy én itten hamarébb kifáradjak, mint azok. - Morogja magában a vándor. Igaz, nagy hátitáska van átvetve vállain és már napok óta tapossa az utakat, mégiscsak megsértődne, ha emberek igát vonva is lehagynák.
Sokáig nem aggódhat azon, hogy valószínűleg csaltak ösztönei: a távolban jókora malmot fedez fel. Ebben a pillanatban kő esik le szívéről, igaza volt. Az utat azonban odáig még meg kell tenni, nem fog visszafordulni anélkül, hogy beköszönne. Nem tűnik népesnek, tekintve hogy a malom körül kisebb föld terül csak megművelve, de magtárnak vagy kunyhónak nyoma sincs, csupán egy kőből épített kastély látható a malmon túl.
Hamarost odaérve a földeket és a malmot üresen találja. Csak a kastélynál bukkan az első életjelre: egy csuhás emberre, mint amilyet korábban is látott, hajnalban.
- Jó napot! - vet oda egy köszönést az utazó.
- Kívánok. - Kis szünet után válaszol csak. Mint az kiderül, férfi a modortalan hang tulajdonosa.
Pofát vág erre az érkező, főleg magának. Hamar úgy dönt, inkább lenyeli a bunkó fogadtatást.
- Itt laksz? - kérdi egy nagy levegőt véve.
- Lakunk, és igen. Így jó is volna, ha ezt tiszteletben tartva nem taposna ki semmit.
Ez viszont már vajmi sok. Kezeit szétvetve, egyikben a sétapálcával veti vissza undorodó arccal:
- Errefelé ily' mód fogadják az embert?
- Nem tudom, miről beszél. Ez magánterület és nem fogadó. Helyet nem tudunk biztosítani, eleséget csak annyira sem. Ha teát várt, azt legközelebb Magánytanyán talál! Az tájszólását tekintve viszont azt sem tanulta meg, hogy nem tegezünk ismeretlen embereket.
- Mintha te... - A bosszúság láthatóan kiül a nő arcára, amitől vörösbe fut a szeme. Szó szerint.
Észrevéve, hogy eltúlozta a színjátékot, a férfi egy sóhaj után félbeszakítja az utazót.
- Jól van, kerüljön beljebb! Szívesen látjuk, de kérem nézze el a színjátékomat. Nem szeretnénk, ha híre menne ennek a helynek. Jobb ha kevesen járnak erre.
Összezavarodva néz vissza a másik, bosszúsága színei még mindig arcán és szemén ülnek, amitől enyhén butának fest. Egy bólintás érkezik a férfitól, aminek pontos jelentését nem egészen érti.
Egy női alak lép ki az ajtón, aminek elejében a férfi eddig állt. Elsőnek az érkezőre néz, bizonytalanul, majd társára.
- Most jött? - kérdi egyszerűen, rámutatva a nőre válla fölül.
- Már beszéltem vele. Gondolom pihenőt akar. - válaszol a férfi, miközben vállat von.
- Akkor ma vendégünk van?
Az aranyszőke hajú nő hirtelen modort vált, s kezeit mellmagasságba kapva elmosolyodik a vándorra pillantva újra.
- Tessék csak, fáradjon be! - A férfi ajtót nyit, kezeivel pedig befelé hívja az utazót, akinek úgy tűnik, nem is kell több, hogy megmozduljon. Kijár neki egy kis pihenés.
- Na és merről jött? - kezdi izgatottan a csuhás nő.
Az ajtó bezárul mögöttük, a férfi viszont kint marad. Egy pillanatra elgondolkodik, mit is csinált éppen, mikor félbeszakította a jövevény, aztán észbe kapva indul meg a közelben leállomásozott szekér irányába, hogy lepakolja a szállítmányt.

Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.