You are not connected. Please login or register

Vízlak

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1Vízlak     Empty Vízlak on Szomb. Feb. 23, 2019 7:46 pm

Arkhan Iyusu

Arkhan Iyusu
Adminisztrátor
Adminisztrátor
|Mesélőként|

Az élet reggeli, ébredező illata terjeng a főtér levegőjében. Férfiak és nők indulnak útnak munkába, néhányuk útja a kapukon kívülre vezet. Legtöbben azonban a part felé igyekeznek, ám a folyó szelte utakon ez a többség is kisebbségekre bomlik; ki a tisztítani, ki halászni megy. Van, aki csak a szomszédságba egy jót beszélgetni.
Csacsogás hangja hallik a teraszokról: az ide költözött, munkából leszerelt idősek beszélik ki mindennaposan az elmúlt időket. Apróbbak hallhatják történeteiket vagy éppen tanításaikat, amiket ők maguk tanultak még annak idején, mikor ráncaik helyén szépséges bőr ékesedett.
Fiatal lányok cipekednek a főtéren a teraszok alatt. Sietnek, hogy az üzletet mielőbb kinyithassák, hadd érkezzenek az emberek a friss, hétfői áruért. Mindig érheti a népet némi meglepetés, na meg a koránkelőké a friss szállítmány. Hetente jön új, a válogatás kiváltsága csak azoknak adatik meg, akik gyorsak és előre terveznek.
- Ó, elnézést! - torpan meg egy ifjú, mielőtt nekisétálna egy ismerős hölgynek. Arcát nem látja, ölében méretes textiltorony magasodik egy fonott kosár aljából. Utat engedve embertársának tovább lép ő is, enyhén sietős léptekkel.
- Ishar? Jó reggelt! - szól mögüle a lenge ruhákba öltözött nő, akit kikerült. - Nagyon sietsz valahova.
A férfi bambán igyekszik megfordulni, hogy lássa az arcot, aminek tulajdonosát már hangról megismerte.
- Ó, jó reggelt! Nos, igen...
Pillanatokra csönd ül a két személy közé.
- Ennyi volna? - A nő érdeklődve vonja fel szemöldökét. - Nem tűnsz valami élettel telinek. Most hogy belegondolok, már napok óta. - Ismételt csönd után a nőnek mintha eszébe jutna valami. - Édesapád?
A férfi mintha bólintani akarna, de nem szeretné, így egy fél gesztust követően a feje inkább lent marad, elfelé tekintve. Sóhajt.
- Igen. De tudod, az üzletnek mennie kell tovább. Még ha az emberek nem is látogatják már annyira.
- Elhiszem, hogy gyászos napok vannak mögötted, de kérlek, ne hagyd magad összetörni miatta. Te más vagy, ez fontosabb.
A férfi mintha egy keserű mosolyt erőltetne magára. Ám ha így is volt, csak egy pillanatra láthatta beszédpartnere, elhaltak a pillanatnyi érzelmek, amik okozhatták.
- Ebben igazad van. Ám az embereket hogy fogom erről meggyőzni valaha is? Nem mindennapos, hogy kivégeznek valakit. Főleg az nem, hogy egy nagycsaládos apát...
Düh ül ki az ifjú arcra, eltorzítva azt. Frissen borotvált és ápolt arca most minden törődés ellenére is tagadja kedves és nyugodt lelkét. Nem hiszi, hogy valaha meg tudna bocsátani a világnak azért, ami megeshetett vele.
A nő szomorú sóhaj közben emeli kezét a férfi felé, hogy nyugtathassa, ám az még szavai előtt hárítja.
- Nem, nem használ. Megérdemelte. Az egészben csak ennyi nyugtat, hogy megérdemelte azért, amiért tett. De ettől még rossz fényt vet rám, csupán ez az, ami aggaszt. - Felsóhajt. Jó kiadnia magából olykor. Kicsit megkönnyebbülve tekint fel a nőre, s felrakva egy féléletű mosolyát, elhessegeti kedvesen: - Ugyan, menj csak, tudtommal neked is dolgod van. Ezek itt mind még rám várnak, na meg minél előbb, annál jobb.
Rövid tétovázás után mosolyog csak vissza a másik.
- Rendben, Ishar. Jó munkát!
- Jó munkát! - viszonozza a megnevezett férfi.
A nő int, mire a csak bólintást kaphat, mivel Isharnak nem áll módjában a kosár miatt. Elfordulnának egymástól, hogy útjukra eredhessenek, ám rövidesen a párbeszéd folytatódik egy pár pillanat erejéig.
- Valeia?
- Hm? - Fordul vissza hirtelen a nő, amint nevét hallja. 
A férfi ismét nem rá néz, kissé félénken teszi fel következő kérdését.
- Ma este fogadnál? Van mit mesélnem.
Valeia ténylegesen elmosolyodik, ám nem örömében. Emlékszik ajánlatára, amit a férfinak tett. Megkönnyebbülve könyveli el, hogy az él a lehetőséggel. Ideje túltennie magát a borzasztó heteken és megosztani a terhet egy jó baráttal.
- Persze. Amint végeztél, nyugodtan nyiss ajtót! - válaszol kedélyesen Valeia, majd int még egy utolsót, mielőtt tényleg útjára indul.
Ishar is dolgára siet, a megpakolt kosárral kezeiben, a textiltoronnyal orra előtt. Emlékeztetnie kell magát, hogy fokozottan figyeljen oda, a kupactól alig lát ki maga elé, így oldalra kell döntenie fejét. Többször is megszólal röviden, hogy figyelmeztesse a többi embert, nehogy egybeütközzenek. Azonban ezt legszívesebben nem tenné meg, hangját így is a lehető leghalkabbra fogja. Szemek figyelik nap mint nap, amióta fény derült édesapja kilétére. Fülek vizsgálják minden szavát gyanú szagát keresve.
Hamarosan csatlakozik egy kisebb emberáramlathoz, akik ugyanabba az irányba haladnak, így legalább nem kell senkit sem figyelmeztetnie. Gondolataiba merül, míg útját járja az üzlet felé, amely egykor az apjáé volt. Most már a fivéréé, akire az épület öröksége szállt. Nem tudja, meddig kell még ezzel a nevén ejtett folttal együtt élnie. Lehetséges volna elhagynia Vízlakot, s végre maga mögött hagyni az egészet. Talán megoldaná a helyzetet. Ám amíg ezen gondolkodik, nem veszi észre, ahogy a körülötte sétáló emberek szépen lassan eltávolodnak tőle, suttogva és fintorogva, amint rá esik pillantásuk. Suttognak és távolodnak. Pont ahogyan az édesapja tette aznap éjjel, mikor váratlanul kilépett az ajtón.

Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.